Hogy vagy, kortárs dráma? – interjú Köllő Katalin színházkritikussal

Nem mondhatnánk, hogy a kortárs erdélyi drámairodalomban olyan sok alkotás született volna az elmúlt években. Hogy látod, milyen stádiumban van most nálunk a drámaírás?

Most úgy látszik, hogy nekilendül Erdélyben is a drámaírás, eddig elég nagy hiány mutatkozott. Egy-két szerző volt csak a palettán, lehet ezen elmélkedni, hogy miért. A színjátszás, a rendezés terén lendületes fejlődést, változásokat lehetett észlelni, de a drámaírás valahol megrekedt, egy-két kivételtől eltekintve. Ha visszatekintünk az elmúlt húsz évre, akkor leginkább csak Visky András neve ötlik a színházi ember eszébe az erdélyi magyar drámaírás palettáját illetően, drámáit leginkább a Kolozsvári Állami Magyar Színházban játszották, illetve külföldön. Ezen kívül Láng Zsoltnak született gyerekdarabja, illetve Hatházi András is írt drámákat, egyet-kettőt színre is vittek közülük, de valami miatt ezek mindig megrekedtek. Lehet, hogy az sem motiválta a drámaírókat, hogy aránylag kevés színház mer, vagy mert  kortárs darabot műsorra tűzni.

Aztán „színre lépett” Székely Csaba, ezzel mintha elindult volna egy folyamat. Én úgy látom, hogy most kezd elindulni valami. Valószínű az is probléma volt, hogy mégiscsak szükséges egyfajta mesterségbeli tudás, nem elég a tehetség, kell technikai tudás is. Vannak őstehetségek nyilván, de ha nincsen lefektetve egy bizonyos alap, elég nehéz nekifogni csak úgy vaktában drámát írni. Még akkor is, hogyha azt állítjuk, hogy a drámaírást nem lehet tanítani, a szakma technikai részét mégiscsak lehet oktatni, ez pedig kiesett az oktatási folyamatból. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nemrégiben elindították a drámaírás mesteri szakot, lehet, hogy ez is hozzásegített a dolgokhoz. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Székely Csaba befutott. De az sem biztos, hogy a képzés hiánya volt a baj. Nem tudom.  Nem mondható, hogy most rendbe jöttek volna a dolgok, de valami mégis elindult.

Tavaly hirdették meg az első drámapályázatot Székelyudvarhelyen. Volt-e még eddig drámapályázat Erdélyben?

Nem igazán. Illetve volt egy pályázat, 2002-ben, az ERDRAMIL (Erdélyi Magyar Drámapályázat a Millennium jegyében), amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hirdetett meg, annak köszönhetően derült fény arra, hogy Hatházi András színművész drámákat is ír, ő nyerte el ugyanis a nagydíjat A dilis Resner című pályamunkájával. Ezt mutatta be aztán a vásárhelyi színház. Valószínűleg kellenek efféle impulzusok, hogy elkezdjenek írni drámákat a tollforgatók, vagy küldjék be a fiókban lapuló munkákat.

Honnan érkeztek pályamunkák a dráMÁzatra?

217 munka érkezett erre a pályázatra, a szóhasználat, stílus alapján rá lehetett jönni, hogy hova valók a szerzők. Sajnos nem találkoztam sok olyan szöveggel, amelyről érződött volna, hogy tipikusan erdélyi szerzőnek a műve. Nagyon sok érkezett Magyarországról, és olvastam olyan szöveget is, ami Szlovákiából, illetve Szerbiából érkezett.

A pályamunkákat olvasva van-e ígéretes szerző, aki alkothat még jó műveket? Érkezik-e új generáció?

Igen, van rá esély, azért úgy felsejlik. Akik bejutottak az utolsó körbe, azok közül is kikerülhet jó drámaíró. Nem igazán vagyok elragadtatva a szövegektől, nem tudok áradozni erről, érződik, hogy kezdők, vagy esetleg nem azok, de problémások a szövegek. Az első három helyezést elért darabbal is még foglalkozni kell, nem árt, ha a szerző még csiszol rajta, akár érdemes lenne egy-két szakemberrel beszélgetni ezekről a szövegekről, akiknek meg lehet fogadni a tanácsát. Nem zseniális, tökéletes szövegek ezek, kell dolgozni rajtuk, de ez már egy jó kiindulópont.

Az a kevés kortárs dráma, ami eddig született, az megtalálta a helyét az erdélyi színpadokon?

Néhány közülük igen. Azt hiszem az is probléma, hogy a színházak kicsit félve nyúlnak kortárs darabokhoz. De ebben is változik a tendencia manapság, mert láttuk, hogy például a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház sok kortárs darabot visz színre az utóbbi időben. Itt Székelyudvarhelyen is látom, hogy kezdenek betörni a kortárs szövegek. Kolozsváron inkább Visky drámáit állítják színpadra, de vannak kortárs amerikai szerzők, akikkel próbálkoztak. Érdekes, hogy a kortárs magyarországi szerzők kevésbé vannak jelen Kolozsváron az utóbbi időben. És Nagyváradon is mozdulnak a dolgok, elkezdődött egy másfajta színházi nyelvezetben való gondolkodás, a tavalyi, és az idei évadban is több kortárs szerző művét is bemutatták.

Hogyan fogadja a közönség az új drámákból készült másmilyen előadásokat?

Minden változás csak lassan mehet végbe, főleg a radikális változások, mert a leglényegesebb tényezője a színháznak mégiscsak a közönség, és hát, mi tagadás, el kell fogadtatni velük az újat. Ez pedig rizikós, mert a közönség nem biztos, hogy elfogadja, nem biztos, hogy be fog jönni kortárs darabokra, ettől pedig félnek a színházak. Van egy rétege a közönségnek, aki kizárólag szórakozni akar a színházban, és nem akarja, hogy adott esetben a saját nyomorúságát lássa a színpadon. Nincsenek felkészülve arra, hogy szembesüljenek saját problémáikkal. Azért kellenek ezek a kis próbálkozások, egy-egy évadba beiktatni egy-egy kortárs darabot, ami aktuális problémákkal foglalkozik, hátha a közönség lassan befogadja ezt a fajta színházi gondolkodást is. A kritikusi szféra mindenképp örül a kortárs daraboknak. Próbálkozások vannak, és ezeket bátorítani kell. 

kérdezett: Réman Orsolya