Megöltem az anyámat Udvarhelyen is!

Igen is meg nem is

A dráMA fesztivált Albert Csilla és Dimény Áron stúdióelőadása nyitotta. Konkrét rendezőről nem beszélhetünk, hiszen a két kolozsvári színész egymást  rendezte, egymás külső szemei voltak, egymás ötleteiből ihletődtek. És íme, megszületett a megölt anya a színpadon, a kövek statikus dinamikája és két lény elveszettségének, önkeresésének, túlélésért való küzdelmének elképesztő látványa és élménye.

Kulcsszavak: csipesz, irén, griguca, soha, kő, bernadett, ludas, klára, nevelő, tiramisu, vér, tudsz-e ölni.

Az előadásról írni olyan volt számomra, mint amikor az ember csoki evés után megnézi, mit is tartalmazott az édesség, mit is fogyasztott konkrétan. A szakmai vélemények, a beszélgetések segítettek abban, hogy jobban belelássak egy olyan világba, olyan életekbe, melyek szerencsére távol állnak tőlem. S mégis.

Belépéskor az ember szinte beesik abba a világba, mely kitárul később a szeme előtt. Egy ismétlődő pityegő hang, egy dallam, a nézőtéren ülő kapucnis alak és a leterített asztal. Egy puzzle darabjai, melyek később összeálltak. A színdarab Griguca Irén, azaz Tatrosi Bernadett életéről szól, akit anyja eldobott magától, nevelőintézetekben nevelkedett, és akit hol örökbefogadtak, hol visszahelyeztek. Egy lány, aki nem fél, már nem tud félni, és aki szeret. Szereti Csipeszt, aki talán elsőként mutatta meg neki, hogy létezik egy olyan érzés, ami tényleg jó. Csipesz valóságosságáról viták folynak nézők és szakemberek között, viszont az előadás során ez nem lényeges. Bernadettnek igenis volt, van és lesz  ez az alak, aki tanítja és szereti. Megtanítja neki kimondani a soha szót, hogy az embereket kővé lehessen változtatni. Az előadás elején elhangzik Csipesz monológja, ami definiálja a soha terét, a vékony sávot élő és nem élő között. A kövekkel elhatárolt színpadi teren belül zajlanak az események, mely utalhat arra, ez a két lény a folytonos változásban, kiszolgáltatottságban él. Ezért teremtettek maguknak egy saját teret, a soha terét, ahol az emberek kövek és ahol ők lehetnek igazán. Egy éjszaka arra ébrednek, viszik őket Jugoszláviába, ki a kommunista Romániából, ki Ludasból. A terv nem sikerül, de Bernadett túléli és folytatni igyekszik életét, hiszen újrakezdeni nem tudja, csipesszel a nyakában, Csipesszel a lelkében és a diófa erejű soha szóval az elméjében.

Az előadás senkit nem hagy érintetlenül, mindenkiben elindít valamit, elborzaszt, nyugtalanít. Ráébreszt arra, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk, nembernadetteknek. A lány, aki cigány anyjáról filozófál magában, aki történeteket sző lénye és apja köré, szintén férfiak karjába veti magát. Nagyon erős az a jelenet, mikor megjelenik a kéregető anya képe, akit Irén-Bernadett megöl a soha szóval.  Közben természetesen Klára, a mostohaanya kettőssége is befolyásolja Bernadettet, aki hol kell neki, hol nem kell. „Ha Klára kell valakinek, én nem kellek, ha ő nem kell, én kellek”.

Úgy érzem, órák hosszat tudnék írni a Megöltem az anyámat-ról, hiszen mindig eszembe jut valami, amit feltétlenül le kellene írnom. De, ahogy Dimény Áron is mondta, ez az előadás nem akar több lenni, mint ami, nem hatásvadász. Elmond valamit, megmutat valamit, amit egy papírzacskóba rejtve odaad minden nézőnek az előadás végén.  Lesz egy köved, ami már nem kő, hanem szimbólum, hogy emlékezz, mindig van Bernadett és van Csipesz. Valahol.

Kiss Melinda