Milyen a kortárs dráma? – interjú Lőkös Ildikóval

Számtalan kortárs drámafesztiválon és találkozón vettél részt Magyarországon és Erdélyben, sok drámaszöveggel találkoztál. Milyen a mai kortárs magyar dráma? Lehet-e külön erdélyi és külön magyarországi drámairodalomról beszélni?

Szerintem nem nagyon lehet szétválasztani. Most erre a drámapályázatra is, amire 217 dráma érkezett, nem csak Erdélyből, hanem Magyarországról vagy felvidékről is küldtek írásokat. Eddig nem tartották számon így, hogy erdélyi dráma. Ugye van Visky András, volt Sütő András meg Kocsis István, és most az idén Székely Csaba a nagy szám, úgy tűnik, hogy valakik betörtek. Én mindig megyek egy hasonló drámaversenyre Szabadkára meg Újvidékre. Azt nem tudom, hogy mi van a felvidéken, Kárpátalján ott szerintem nincsenek drámaírók. Területileg tehát nem tudnám szétválasztani. De azt látom, hogy ha irányokat keresünk, vannak olyan darabok, amik nagyon realisták, nagyon hétköznapi valóságot mutatnak be, ezek a kocsmatörténetek, ahova össze lehet gyűjteni embereket, vagy kisközösségben, falvakban játszódó történetek. Van az a fajta drámaírás, ami szinte szürreális elemekkel a végletekig viszi a helyzeteket, hogy már nem is érezzük valóságnak, és valahogy mégis hisszük, hogy az. Tasnádi István is kicsit ezt a vonalat képviseli. Meg van ez az érdekes jelenség most, a verses dráma feltámadása Térey János, Szálinger Balázs, Szöllősi Mátyás műveiben, ők arra törekednek, hogy egy régi formát megtöltsenek mai tartalommal. A mostani pályázaton is vannak verses művek, meg hát az első háromba bekerült egy ilyen. Ez az első három dráma tulajdonképpen pont ez a három irány, az egyik, a Megérkezés Totoposzba szerintem a sütői hagyományokat viszi tovább, hogy nem elmesél egy történetet, inkább eszméket ütköztet, a darab figurái képviselnek valami nemes emberi eszményeket, és akkor azokat ütközteti. A másik a Székely Csaba féle szürreális-költői-reális világot idézi. A harmadik pedig egy teljesen mai, lakóházban játszódó történet, a hajléktalantól az újgazdagig mindenki megjelenik benne, és nagyon érdekes dramaturgiája van.

A dráMÁzat drámapályázat egyik nyertes írásának felolvasásakor elkezdtünk vitázni arról, hogy mi az, hogy kortárs, hogy él a szerzője, hogy mai témát dolgoz fel? Szerinted mi a kortárs?

Szerintem mindenképp az a kortárs darab, aminek él a szerzője, aki itt él köztünk. Az az érdekes, hogy ki hogy látja a világot. Ugyanolyan érdekes, mint ahogy az utcán találkozol emberekkel. Sokfélék vagyunk, nyilván kortársaink is sokfélék. Szerintem ez a legegzaktabb meghatározás, hogy él a szerző. Nyilván ha azt mondjuk, hogy kortárs, mai dráma, akkor bevillan egy olyan kép, hogy az valami vagy nagyon modern, vagy valami eredeti, új témát keres. Másképp szólítja meg az olvasót, mint ahogy Katona Bánk bánja vagy Illyés Gyula Fáklyalángja. Ilyenkor azt várnánk, hogy formailag is témaválasztásában is valami újszerűt mutasson. Egy idősebb szerző az, akinek a poros, történelmi drámája kapcsán kirobbant ez a vita. De vannak már nem élő szerzők, akiknek a művei sokkal modernebbek, mint bárkié, aki ma él, mint például Kassák Lajos vagy Déry Tibor 20-as években írt művei. Attól nem lesz modern valaki, hogy köztünk él, csak kortárs.

Meglepett, hogy ilyen sok dráma érkezett a drámapályázatra?

Nagyon.

Milyen élmény volt ezeket olvasni?

Én nagyon sok pályázatot olvastam különböző versenyek alkalmával, meg amúgy is szakmámból eredendően olvasok darabokat. Tudom, hogy ilyenkor nagyon sok szemét felbukkan, ami tényleg értékelhetetlen. Javasoltam, hogy osszuk be egymás között a darabokat, három fele oszlottunk, volt az udvarhelyi, a marosvásárhelyi és a budapesti csoport, és csoportokon belül is kisebb csoportokra voltak osztva a szövegek, tehát nem eshetett ki olyan, amibe értéket láttunk. Aztán bennmaradt tizenöt dráma, azt mindenki elolvasta, és így választottuk ki a legjobbakat. Az mindenképp érezhető, hogy nagyon sok fiatal bukkant föl, akik gyakorlatlanok, de valahogy vonzódnak a színház iránt, érdekli őket. Vannak idősebbek is, és van olyan, aki már publikálta a szövegét, de még nem mutatták be. Ugye ez volt a feltétel, hogy még ne legyen bemutatva.

Volt-e olyan szöveg, ami nagyon megtetszett, amit jó élmény volt elolvasni?

Volt egy kedvencem, ami egy görög történetet dolgozott föl verses formában, amivel szeretnék foglalkozni, ez be is került a tizenöt közé. Meg volt egy gimnazista lány, aki három darabot is beadott, és azt éreztem, hogy iszonyúan túlírja, meg nem ért a drámaszerkezetekhez, de nagyon friss ötletekkel próbálkozik. Érdekesek voltak. Szerintem érdemes utánuk nyúlni. Nagyon szeretem azt is, ami most az utolsó háromba bekerült, a Hotel Skyt, ami egy lakóháznak a története. Volt például egy krimiszerűség, egy kétszereplős. Egy újgazdag, aki nagyon cinikus azzal, hogy nála betörtek. Azt gondolom, két színésznek az egy jutalomjáték lehetne. Vannak olyan darabok, melyek nem jutottak be az első háromba, de érződik, hogy jó íráskészséggel rendelkezik a szerzőjük. Voltak szürreális darabok, meg olyanok is, amit nagyon sokan szerettünk, hogy felvet egy jó témát: egy kisvárosba egy díjnyertes darabot nem mutatnak be, mert mindenfélét leleplez az ott élőkről, a közepéig elég jól megy a darab, aztán megrekken. Az mindenképp bíztató, hogy ennyi embert érdekel a színház.

Mi lesz a beérkezett drámák sorsa? 

Az első díjazott drámát be fogják mutatni itt, bár szerintem kéne adni annyi szabadságot a színháznak, hogy ő válassza ki az első drámák közül, hogy melyiket akarja bemutatni. Én javasoltam azt is, hogy az első tizenötöt tegyék fel a színház honlapjára, hogy legyen egy kincstár, hogy bárki lássa, bárki olvassa ezeket a darabokat. És bármelyik szerzőnek, akinek kérdése van, az forduljon hozzánk. Szívesen írunk nekik. A jövőben a szerzőket szerintem mindenképp el kéne hívni ezekre a találkozókra, hogy a jelenlétükben olvassuk fel, és beszélgessünk ezekről a darabokról.

Kérdezett: Réman Orsolya