Rejtőző kristályok

Az 5. dráMA fesztivál második napján kétszer is eljátszott Bányavirág című előadást láthatta a közönség. Székely Csaba, marosvásárhelyi drámaíró trilógiájának első része a Bányavirág, mely annyit tesz: a bánya mélyében rejtőző kristályok, ásványok. Már a cím magába foglalja a dráma lényegét. Metaforikus értelemben vezet rá a tartalomra: egy bányatelepen zajlik a történet, ahol a székelyek körében eleve nagy az öngyilkosságok száma, de a bánya bezárása még rátesz egy lapáttal. Vannak persze kivételek is, akik ugyanis nem készek a halálra, ők inkább alkoholba fojtják bánatukat. Ha azonban más körülmények között élhetnének, más társaságba, társadalomba illeszkednének be, ha csupán fikarcnyi esélyük lenne, hogy elhagyhassák a községet, ha valami vagy valaki nem kötné őket oda, sokan közülük többre vihetnék az életben, mint öngyilkos jelöltek. Úgy is mondhatni, több csiszolatlan gyémánt, avagy bányavirág is áldozatául esett a bányatelepnek.

Székely Csaba Bányavirága a 2O11-es POSZT-on történő Nyílt Fórum Vilmos-díj nyertese lett. A drámát Sebestyén Aba vitte színre. A szereposztás véleményem szerin tökéletes, hibátlan volt. Bányai Kelemen Barna díjnyertes színész remekül alakította az alkoholista doktort, aki nem elégedett életével, családjával. A paciense lányát szereti, ahogyan mindenki más a faluból, „'községből”, ahogyan Viola Gábor javítana ki, a beteg haldokló öreg mindent megelégelt fiának szerepében. A székely hagyományőrzés egy pillanatra sem marad el, a pálinka a legfőbb kellékek egyikeként jelenik meg a színpadon.

Nagy Dorottya kiegyensúlyozott egyénisége egyszerre csak megtörik, amint bevallja magának, hogy beteg apjuk az egyedüli oka annak, hogy még a községben van. A doktor hirtelen döntése az elköltözéssel kapcsolatban megrendíti a lányt, habár mint később kiderül számára az elköltözés annyit jelentett, mint a másvilágra való átjutás. 

Tetszett, ahogyan a szereplők bevonták a közönséget is a játékba, azzal hogy a nézőtérre ültek, velük együtt nézve a már előre felvett előadást, amelyet egy televízión keresztül sugároztak. Így azt az érzést keltve, hogy ők is a közönséghez tartoznak, és egy előadást néznek velünk együtt, ugyanakkor mi is belecsöppentünk a történetükbe, és velük együtt néztük a róluk készített felvételt.

A díszlet szegényes, kopott, tipikus falusi ház belseje volt. Az események egyetlen helyszínen játszódik. Egy bizonyos szereplő jelenlétét végig éreztették velünk a színészek, anélkül, hogy megjelenítette volna a rendező. Ez a beteg, haldokló öreg személye.

A szereposztás nagyszerű volt. A szerepjáték és a koreográfia is elvarázsolt. Ajánlom az előadást mindenki figyelmébe.

Nagy Andrea