Zene a színházban

Este tizenkilenc óra harminc perc. Egy egyetemisták életéről szóló előadáson már túl vagyunk, most látogassunk el vidékre, s nézzük meg, hogy ott hogyan is csinálnak színházat.

A Csíki Játékszín előadásában az Othello Gyulaházán című darabot tekinthetik meg a nézők.

A történet viszonylag egyszerű: egy fiatal új rendező kerül a gyulaházi színházhoz, aki operett helyett egy Shakespeare darabot akar színre vinni. A cselekmény bonyolódik, amikor a rendező nem a primadonnának adja a szerepet, hanem valaki másnak. Ahogy ez egy kicsiny közösségben szokás, megszületik a pletyka, miszerint az új főhősnő és a rendező viszonyt folytatnak. A férj begurul, aztán minden jön magától: veszekedések, fenyegetőzések, újabb pletykák.

A több mint két órás előadásban nagyon jól megcsinált tánc- és énekjelenetek voltak, de voltak olyan jelenteket is, amelyek kevésbé élvezhetőek amiatt, hogy a színészek túljátszották a szerepüket. Felszínes játékot produkáltak és nem volt érezhető, hogy elmélyültek a karakterben. 

Nagyon tetszett ez a „színház a színházban” stílus, mert így legalább részese lehettem egy próbafolyamatnak, vagy esetleg bekukkanthattam a kulisszák mögé. Csak az volt kissé zavaró, hogy nem mindig éreztem hitelesnek. Egy rendező például türelmesebb kell legyen a színésszel, valamint a színész nem járhat be részegen próbára.

Számomra az is kérdés, hogyan kerül egy sztepp koreográfia a Csárdáskirálynő egyik jelenetébe. Nem hiszem, hogy abban az időben, amikor játszódik a Csárdáskirálynő cselekménye létezett volna ez a tánctípus, mivel a sztepp a 1928 körül alakult ki, a Csárdáskirálynő cselekménye pedig az Osztrák Magyar Monarchia idején játszódik, az 1800-as évek végén.

Az előadás vége azonban nagyon tetszett. Az előrevetített tragédia nem következik be. A nézőben ott van a félelem, hogy most akkor mi lesz? Megöli vagy nem öli meg? Az előadás utolsó jelenete egybemosódik a darabbeli előadás utolsó jelenetével, ami számomra azért volt élvezhető, mert én mint néző, egy pillanatra az előadás szereplőjévé válok. 

Ezt a jó érzést az előadás utáni koncert tetőzi, ahol színházi előadásokhoz szerzett dalokat énekel Cári Tibor és zenekara. Volt Caligula, Hamlet, Kék madár stb. Az énekesnő, Tóth Tünde kiváló énekhanggal rendelkezik, így ezek a dalok még élvezhetőbbé váltak.

Ám, ami nekem a legjobban tetszett, hogy a színház ezzel a koncerttel megmutatta, hogy nemcsak jó előadásokkal, de jó zenével is tud hangulatot csinálni a nézőtéren.

Hover Annamária