Németh Ákos, a
szerző nagyon finoman és húsbavágóan őszintén nyúl a témához, Németh Ákos, a
rendező pedig következetesen elsiklik ezek fölött. Alapvetően ez a Csiky
Gergely Társulat előadásának legnagyobb problémája. A rendező koncepciója nem
egy letisztult, kikristályosodott elképzelésről árulkodik, sokkal inkább arról,
hogy ő is, mint sok más önmagát rendező szerző, beleesett a nagyot és mindent
akarás csapdájába. Különböző színházi nyelveken szólaltatja meg szövegét és
színészeit, ezek közül, azonban szinte mindegyik megmarad a kísérlet szintjén.
A néző bevonása talán az egyetlen, amely végigkíséri az előadást, azonban ez
sem elég hangsúlyos ahhoz, hogy elvigye a hátán a rendező vízióját.
A
szereposztás és a színészi játék talán az egyik legerősebb pontja az
előadásnak. A mindennapi, a kis emberek félelmeit és toleranciáját mutatja fel
a rendező/szerző, melyeknek megmutatásához szükség van egy olyan figurára, aki
akkumulálja ezeket a karaktereket, a vele való viszonyaik tükrében. Az előadás
központi alakja Zsanika, az autista lány, a tragikum mégis inkább a közvetlen
környezetében lévő emberek életében sejlik fel. Azaz, hogy sejlene, ha az
előadás következetlenségei és technikai elcsúszásai (például a zene
használatának miértje, hogyanja és minekje) nem lassítanák és ölnék meg szinte
teljesen a szöveget.
Orbán
Enci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése