William Shakespeare a Szentivánéji álom híres mesteremberek jelenetében fogja magát és megírja a világirodalom legócskább drámáját, gúnyolva ezzel kortársai slendriánságát. Alexandru Dabija pedig Shakespeare nyomán elindulva, az említett jelenetet felhasználva a romániai színjátszás különböző típusait tárja elénk, görbe tükröt tartva nekik és fergeteges komédiát generálva. Felnézek a színpadra és mintha egy félig bedíszletezett előadást látnék: középen hatalmas ketrec, benne székek egymás hegyén-hátán. Két oldalt egy-egy kis bódé, az egyik előtt egy pad és a színpad szélén egy vaságy. Időnként átsétálnak a színen technikusok, díszítők és később a jelmezek, kellékek kavalkádja és a színészi játék végképp megerősíti: itt most minden vállaltan teátrális.
Kezdődik az előadás, bejönnek a színre a kisvárosi nőegylet tagjai, hatalmas kerekes ládákat tolva maguk előtt, mindenki feketében. Egyszerre abszurd és nevetséges: túlméretezett babakocsikat tologató siratóasszonyok. De sírni nincs miért, ez az első pillanatban kiderül. Előkerül egy-két jelmez és kellék a ládából és kezdődik a próba. Minden színész egy-egy erős vonással rajzolja meg karakterét: van itt édes nagymama, aki mindenért hálás, aggodalmaskodó rendező, akinek kezéből könnyen kiveszi az irányítást a középkorú arrogáns Zuboly, akinek már a rendezői szék is kéne, nem csak az oroszlán. Theseus és Hippolyta, az előadás nézői, kilógnak a környezetből: modern, vállaltan meleg pár. Az előadás lezajlik, lelkes és kisiskolásan dilettáns, de elnyeri a nézők tetszését.
Éles váltás: a bigottan alternatív és formabontó, a nézőket megbotránkoztatni akaró színházat vesszük górcső alá. A mester és tanítványai készülnek egy rendhagyó, a régi színházi konvenciókat leromboló vízió megteremtésére. Van is benne minden, ami nem kőszínházi: fizikai színház becsípődött derékból inspirálva, alsógatyás Pyramus és Thisbe (utóbbi szintén férfi), meditáló hold, videó installáció, vér és vakolat, ami beteríti nem csak a színészt, de a nézőt is. Akik jelen esetben, rizsparókás, legyezős nemesek. Tőlük távolabb álló előadást nehezen kaphattak volna.
A harmadik verzió kicsit túllép a színházcsinálás problematikáján. Középpontba a nyelv kerül, illetve a közösen beszélt nyelv hiánya. Egy románok lakta faluba érkezik a lelkes magyar színész, ahol az alacsony lélekszám miatt szedett-vetett a társulat. Thisbe például valahol hatvan és a halál között lehet. De a lelkesedés nem elég: a színház nem válik közös nyelvvé az előadás nem születik meg.
Időközben a
színpad megtelik az előző jelenetek alakjaival, akik nézőként foglalnak helyet.
És ekkor színpadra lépnek az igazi mesteremberek, az Odeon színház kellékesei
és díszítői, hogy előadják a saját verziójukat. Megható, ahogy csetlenek-botlanak,
iskolásan szavalnak, de látszik, hogy instruálva lettek és ettől az egész
kevésbé autentikus.
Az előadás az első percétől az utolsóig dinamikus, és humorral teli. Rámutat a rétegszínházak és a rétegközönségek problémájára, miközben egy olyan darabbá válik, ami mindenkinek szól. For me, for you, for everybody.
Welczenbach
Luca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése